2009. augusztus 29., szombat

Eső, meg ősz - amúgy én meg szeretem az amerikai filmeket

Az van, hogy minden évben, amikor elkezd ősz lenni, és mindenféle esők esnek, nálam beköszönt a Singin' in the Rain időszak. (Ami aztán hoz magával egy sor más zenés-táncos cuccot is ). Ide csak két szívetmelengetést teszek be :-).




Azért itt van pár kép vidámodni :-).

Alvás


Szeretgetés


Kacsanézés



Lónézés




Ugrálás





...

Arról akartam mesélni, hogy milyen jó napjaink voltak.

Hogy Sz. összebarátkozott egy kislánnyal a játszótéren, hogy A. mennyi mindent megért, milyen ügyes, milyen önálló, milyen rafinált, és mennyire jó nézni,l ahogy éli a maga derűs kis életét, hogy jövőhéten kezdődik az ovi, és szomorú vagyok miatta, hogy voltunk még egyszer Gödön, de P. nélkül, és megint nem fényképeztem, pedig megint jó volt, hogy megvoltak az első babás Biblia-órák, és nagyon jól sikerültek, hogy jön az ősz, és már nagyon várjuk a gesztenyeszedést, falevélgyűjtést, préselést, hogy egyáltalán jó nálunk lenni, jól vagyunk a bőrünkben.

Csakhogy P. mostanában, mivel a haja is kicsit megnőtt, növesztett egy kisebb pofaszakállat, hogy kinézzen valahogy, épphogy az arca feléig ért, egy kicsike pofaszakállat, nem pajeszt, és tegnap az ifiről hazafelé jövet a buszon, ahogy üldögélt csendben gondolkodva a filmen, amit megnéztek, meg a reakciókon (és hogy egy picit ironikus legyen a dolog Az ember gyermeke volt a film) meg akarták verni, mert biztos zsidó. (Amúgy nem az, nem is néz ki annak, de ez igazából részletkérdés.) Így most arról írok, hogy a sok jóban azért ez elszomorított, és persze hálás vagyok, hogy végül fizikai baja nem lett, "csak" jól megijedt, de közben meg arra gondolok, hogy miért is nem érti meg a lelkésznőnk, hogy nem szeretek a belvárosban járni a gyerekekkel, mert a 173-as busz még vasárnap délben is rémisztő figurákkal van tele, akiket nem akarok a gyerekeimnek mutogatni, és egyáltalán bocsánat, hogy nem vagyunk rettenthetetlenek, hanem minden hitünk és bizodalmunk mellett azért nem szeretjük, ha megvernek, leköpnek, bántanak, meg azt se, ha másokat megvernek, leköpnek, bántanak, főleg, ha olyasmiről van szó, ami egy világ nagy butaság, ami az embert állattá alacsonyítja.

Hogy egy kicsit Anka most olvasott posztjára is reagáljak: szeretem nagyon a hazámat, szeretek itt élni, de hogy itt tényleg miféle torz nemzettudat van! És minden szeretés ellenére bizony sűrűn szégyellem is azt, hogy magyar vagyok. Hogyan legyek ugyanarra büszke, mint az ilyen figurák?!

2009. augusztus 21., péntek

Göd

Nem is tudom, írtam-e már korábban Gödről. Egyszer találkoztam valakivel, akinek rokonai laktak Gödön, és ajánlotta, hogy milyen jó kis hely, meg a parton milyen jó, és van játszótér, meg úgy egyáltalán, aztán egyszer el is mentem ezzel az illetővel, hogy meggyőződjem erről a saját szememmel, Sz. volt akkora, vagy kicsit nagyobb, mint most A. Bele is szerelmesedtem a helybe, és szerencsére ez kitartott addig, amíg ide nem költöztünk, ahol most lakunk, ahonnan is negyedóra vonatozással ott teremhet az ember Alsó-Gödön, még egy negyedóra sétával meg már a Dunában tapicskol. Ahonnan akár át is hajókázhat a túlpartra, ha nem szereti a kavicsot, hanem inkább homokon akar heverni. Szóval, amióta itt lakunk, nagyon szeretünk kiruccanni. Sz. korábban persze derékig vízben töltötte az idejét, de mivel itt se jártunk már egy ideje, idén bizony már a lábujja hegyét se dugta be, de azért kavicsozott, kacsázott, és főleg kihasználta a gyönyörűséges új játszóteret, ami nagy meglepetésünkre fogadott bennünket. (Nem tudom, mikor épülhetett, Húsvétkor még nem volt, azóta meg a zsúfolt nyárban bizony nem jártunk kint.)

Bátor voltam, mert a két gyerekkel egyedül mentem, szerencsére nem volt nagy gond, kivéve Sz. szokásos "senki-ne-nyúljon-a-játékaimhoz-amikkel-amúgy-sosem-szoktam-játszani-és anya-A.-nak-hozta-őket-de-most-nekem-kell-mind"-dolgait, de valahogy azt is túléltük, bár egy anyuka közölte Sz-csal, hogy "Vedd tudomásul, hogy te tehetsz róla, hogy mindenki sír!" (A kisfia mérges lett, mert Sz. visszavett tőle valamit, erre A.-t lökte fel, aki éppen mosolyogva vitt oda neki valami másik dolgot (ami amúgy A. kedvenc mindenhová magával vitt lapátja volt, bár a kisfiú szemében nyilván értéktelen kacat a kisdömperhez képest), A. fáradt volt, és ezért üvöltött a kis fenékrehuppanás miatt is, a kisfiú meg azért, mert az apja letolta.) Mindegy, én már nem magyarázkodom, Sz-csal utána meglepően értelmesen sikerült beszélni ("Én jó kisfiú akarok lenni!" "Jó kisfiú vagy, csak valamiért nem szereted odaadni másoknak a játékaid. Ha odaadnád, mások is látnák, hogy jó kisfiú vagy." "Akkor ezt az autót odaadom, jó?" és odaadta, bár elfárasztotta az ügy, és elég hamar vissza is gíűjtötte, amikor már senki sem játszott vele.) és ez a kis incidens két perc rosszkedv volt a háromórányi jókedvben, szóval semmi különös.

Sok kavicsot és kagylót gyűjtöttünk, egyetlen fényképet sem készítettünk (vasárnap, ha jó idő lesz, apával súlyosbítva is megyünk, hátha akkor sikerül a masinát elővenni...), rengeteg vizet ittunk, gyümölcsöt ettünk túrós zsemlével, és nagyon-nagyon elfáradtunk. Én le is égtem. Miért van az, hogy miközben a kölyköket ötven faktorral kenem, magamat egyszerűen elfelejtem bekenni?

2009. augusztus 20., csütörtök

Hengerbucska és hátraszaltó


Még a miskolci tartózkodásunk alatt volt egy ugyan nem teljes létszámú, de azért jól sikerült tali a barátnőim egy részével Kazincbarcikán, mindenféle szülinapokkal egybekötve, meg olyan ajándékokhoz is hozzájuttattuk egymást, amiket már régen meg kellett volna kapnia az érintettnek, csak a ritka találkozások miatt, kissé csúszott a dolog.

Így kaptuk családilag többek között a fenti jól hangzó című könyvet, amiről én el is feledkeztem, mígnem most megtaláltam a félretett új könyvek között.

Azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt napjaim amúgy is szuperek voltak, de a könyv még ráadásként megkoronázta őket.

Egy anyuka írta a gyerekeiről. Ha akkoriban, amikor ezek a srácok kicsik voltak lett volna már internet a mai formájában, ez az anyuka biztos egy sztárblogger lett volna. Tulajdonképpen csak a gyerekek meséi, aranyköpései, versei, a rajzaikkal illusztrálva, de annyira jó stílusban, és hangulattal, hogy beranyozta a napomat.


Néha szívszorító, néha könnyesre röhögtem magam, de általában meg csak arról szól, hogy milyen az élet, a világ egy nagy kupac kölkec szemével, akiket nem befolyásolnak rajzfilmhősök, sztárjátékok, tv, internet... Hát, olyan, hogy az ember szeretne tőle megint gyerek lenni, és szerencsére ezzel a könyvvel ez a visszavarázsolódás legalább egy rövid időre sikerül is.

2009. augusztus 18., kedd

Ember tervez...

Az történt, hogy elterveztem, hogy a szokásos kirándulásosra vesszük a figurát azon a napon. Nem nagyon messzire, ahogy máskor szoktuk, más városba, csak a Vasúttörténeti Parkba. Tavaly ilyenkor egy héttel később jutott csak eszünkbe - az volt az ötödik, és egyszerűen elfelejtettük. Azelőtt mindketten dolgoztunk aznap, de pár nappal később azért kicsit ünnepeltünk hármasban. De idén se pici babánk nem volt, P. se dolgozott aznap. Reggel elmentem templomba, egyedül, mert a gyerekek aludtak, mint a bunda. Úgy volt, hogy ahogy hazaérek, összepakoljuk az elemózsiát, és indulunk, de ahogy beléptem, megcsörrent P. telefonja. Egy rokon-kölkec volt, unokatestvér fia. Bp-re jött dolgozni, de gondja támadt a szállással, csak pár nappal később foglalhatja el, visszafordulni már nem szeretne, ott áll az állomáson két nagy táskával, meg az ágyneműjével... Nyilván nem mondtunk nemet.

Így hát, a nőiszakasz itthonmaradt, várta a srácot, a fiúk azért elmentek, mert Sz.-ban egy világ omlott volna össze, ha nem mehet.

A hatodik házassági évfordulónkat így ötösben töltöttük egy beszédkényszeres, hangos húszévessel a harminchat négyzetméteren. (És az esti romantikának is lőttek.)

Azért rendes voltam, mert nem szóltam neki, mibe sikerült bele... érkeznie.

És újra szembesültünk azzal, amit amúgy mi magunk fektettünk le még régebben szabályféleségként, hogy a házasságunknak nem ez az ünnepnapja, hanem a mindennapjaink, az esti hazaérkezés öröme, az alvó gyerekek közös nézése, az éjjeli beszélgetések a sötétben összebújva, a séták, a közös öröm a gyerekek egy-egy új produkcióján, az esti imádságok, a meseolvasás, minden együtt töltött pillanat, de bizony a külön töltött percek hiányérzete is. Az, hogy egymás nélkül mi nem vagyunk egészek.

2009. augusztus 14., péntek

Játszás

Náncsi játékba hívott, és mivel ez könyves, hát, örömmel csatlakozom.

Fogd a könyvet , amit éppen olvasol , nyisd ki a 161.oldalon és másold be a blogodba az 5. mondatot.Add tovább a játékot 5 embernek.


Persze én sose csak egy könyvet olvasok...

Biblia: "Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az Úr megfosztott téged a jutalomtól." Mózes4 24, 11
Anya, taníts engem! "Tervezzék el előre, ki hány gombócot ehet, s színezzék ki a fagyalt színének megfelően!"
Szántsatok magatoknak új szántást! Alternatív teológia (Farkas József) "Jól látta eközben a valóságot, az igazságot, és megsiratta Jeruzsálemet."
Csodaidők - Árulás "Ott lebeg az összes szemét!"

No, én azt mondom, aki szeretné, játszhatja, de nem adom tovább név szerint.

2009. augusztus 13., csütörtök

Ha reggel fél hatkor...

...ilyen kedves mosolyra ébred az ember anyukája, akkor talán nem is olyan nagy baj, hogy a növekvő szemfog miatt alig aludtunk...

2009. augusztus 12., szerda

Statikus és dinamikus

P. egy másik kedvenc blogjából volt ma egy kötelező olvasmányom: a negyven éves blogszerző mereng az életen, azon, hogy a mai fiatalok a nagy jólétben egyszerűen elfelejtik a lényeget észrevenni, és futnak a délibábok után minden tekintetben... A blog érdekessége amúgy, hogy az írója Japánban él, és erről ír. Nálunk esti mese a blog, bár én nem olvasom, de P. mindig elmeséli.


Az van, amúgy, hogy hiába mondja az ember, mert mindenki a maga kárán tanul, és nem hiszik el, hogy rosszfelé mennek. Szóval én nem okosítok senkit, csak nézem szomorúan a mindenfélék felhalmozása közepette rendre széthulló, és örömmel a sokkal kevesebb "igénytelenebb", de egymással nagyon jól meglévő párt, és szorongatom az enyém kezét, mert statikus is meg dinamikus is, és lassan tíz éve, és hát, csak jó nekünk, na, és az eszünk se megy el jó dolgunkban. Talán, mert nekünk jutott mindenféle, ami tényleg összekovácsol és szövetségessé tesz.

2009. augusztus 11., kedd

Főzelék, jutalom, féllábú vívólány, fogak

Az elmúlt napok egyik nagy felfedezése az volt, hogy ha tejjel habarom tejföl helyett, minden főzelék finomabb. Én nem is tudom, mit bénáztam a tejföllel, mert kiderült, hogy otthon is tejjel habarnak mindent apukámék... Szóval sikerült rekonstruálnom az otthoni zöldborsót, spenótot, tököt, finomfőzeléket, sóskát, minden második nap főzelék van, és faljuk...

Sz. nyaralt egy jót Szegeden, felpörögve, kiegyensúlyozottan érkezett meg, így vagy másfél napig nem is húzták egymást a kiskirálylánnyal. Aztán persze megint állt a bál. Éppen telefonáltunk az apjával, amikor a húga fejére ejtett egy fa vállfát (az erkély melletti ablak kilincsére volt akasztva egy száradó inggel, és nem látszott tőle, hogy kikötöttem az erkélyajtót, hogy szellőzzön a szoba, de ne tudjon kimenni a biciklipedálpörgető bajnoknő magára borogatni a szárítót, meg a bicikliket... A vállfa belógott az erkélyajtó elé, hebehurgya úr pedig szerette volna kiengedni a kislányt az erkélyre, mert tudja, hogy nem szabad, de ahogy emelte el a vállfát, lecibálta a kilincsről, rá a kicsire.), az apja meg közölte, hogy ha nem hagyja abba a "húga terrorizálását" (:-)))))), akkor nem mennek vasárnap délután a vasúttörténeti parkba. És akkor bevezettük a tuti rendszert, ami valahogy rendbeszedte a gyereket, de legalábbis úgy látszik, valami támpontot, biztonságot ad neki. Bevallom, sose gondoltam, amikor másnál olvastam, hallottam ilyenről, hogy én valaha bármelyik gyerekemnél is használni fogok ilyesmit, de hát... Fekete és piros pontokat jegyzünk egy papírra: piros pontot kap minden szépen, jól megcsinált dologért: ha első szólásra öltözik, fogat mos, elpakol, nem szaladgál el az asztaltól, figyelmesen játszik a húgával (merthogy úgy is tud, és nagyon kreatív A. megnevettetésében, lekötésében), szépen köszön az ismerősöknek, csinálja a tornáját, szót fogad, ha megkérem valamire, elvégzi a feladait. Ellenkező esetekben feketét. Vasárnapig csak annyi a lényeg, hogy ne legyen több, vagy ugyanannyi fekete, mint piros, akkor mehet a Vasúttörténeti Parkba, későbbiekben, ha összegyűlik tíz piros, választhat, hogy beváltja valamilyen kis jutalomra, Túró Rudi, Kinder tojás, stb, vagy gyűjt összesen ötvenet nagy jutalomért, ami valamilyen kirándulás, könyv, játék lehet. Feketepont gyűlés pedig valaminek a megvonását eredményezi, pl. egy hétig nem rollerezhet, nem kaphat Indóház újságot, vagy ilyesmi. A gyerekorvosunk már Sz. kiskorában megmondta, hogy egy Sz.-szerű srácot ilyen jutalmazásos rendszerrel lehet kordában tartani, de korábban valószínűleg nem értette a dolgot, ezért bár volt rá egy kísérlet, de elvetettük, mert semmi reakció nem volt. Most viszont eléggé elképedtem, mennyire bevált a módszer. Remélem, akkor is így lesz, ha elmúlik az újdonság varázsa...

Olvastam ma egy jót a nol-on egy magyar paralimpikonunkról. Nem is nagyon kommentelném, a lány sorsa, és ereje önmagáért beszél... Népszabadság - Sínen

Shared via AddThis


Amúgy meg még mindig nagyon jól vagyunk, a közösségkeresés átmenetiségében hirtelen a bőség zavarában leledzünk. A baptista barátaink is tárt karokkal fogadnak a gyülekezetükben (és most amúgy is érdekel a baptistaság, már olvasgatom a hitvallásukat, és lenyűgözve olvasom sok erdélyi, nagyon élő gyülekezet életét, erőt adók), de közben a refiknél is alakul valami, végre úgy tűnik, hogy a baba-mama klub érdeklődő felének sikerül babás Biblia-órát összehozni, ami nekem már egy ideje vágyam, de most megvalósulni is látszik. Lassan már csak a másik gyülekezetünkben kell elköszönnünk, ami azért szomorú, pedig hát semmi véglegesség nincs benne, akkor megyünk nyilván, amikor akarunk, és tudunk.

A. növeszti az első szemfogát, ami a tizenharmadik foga, az éjjeleink ennek jegyében zajlanak, sírással-rívással, folyamatos cicizéssel, még a cumit is visszaadom neki időnként... Sz. pedig izgatottan tapogatja napjában többször a fogait, hogy mikor kezd már mozogni valamelyik. Olyan stabil mind egy szálig, hogy öröm nézni, remélem, azért elkezdnek kipotyogni, amikor itt lesz az ideje.

2009. augusztus 6., csütörtök

Könyvek

Ez a kép három éve, a beköltözésünk után készült. Már akkor sem ez volt a teljes mennyiség, mert van egy kisebb könyvespolc is, de azóta még lett kb. kétszáz könyvünk...




2009. augusztus 5., szerda

Változások

Ez a cím, azon túl, hogy egy remek Harry Potter rajongói továbbírás címe (még az ötödik kötet megjelenése előtt született, a link az első fejezetre mutat), erre a hétre nagyon igaz nálunk. Mire Sz. hazajön, ránk se fog ismerni.

Először is átrendeződőben a lakás. Szoktam én ilyet rendszeresen, és tisztára frusztrált voltam, hogy az elmúlt egy évben csak egészen kis változtatásokra volt lehetőségem, na, de most aztán megint felforgattam mindent. Egyúttal ruhát szelektálok, játékot válogatok ki (kinőttet, töröttet), és a polcra vissza nem került könyveket próbálom besorolni az ábécérendbe. (((Ami gyakorlatilag lehetetlen, mert ezeknek a könyveknek a jelentős része nem visszakerülne, hanem még sosem került a polcra, mert amióta megvettük és elolvastuk csak tengődik betömködve a könyvek tetejére... Ilyenformán nincs helyük a polcon. Arra pedig azért nem elég ez a pár nap, hogy le és átpakoljak többszáz könyvet... Az üres polcok ijesztő elfogyásáról nem is beszélve. Némi logisztikai feladata lesz a hová fúrjunk még fel polcot dolog...))) Ez mondjuk azzal jár, hogy két napja ruhás zacskókban, könyvkupacokban, játékosdobozokban gázolunk - a szokásos napi szétdobált vacakokon túl... A lakás, ami szerencsésen berendezett mívoltának hála a rémesen kevés harminchat négyzetmétere ellenére viszonylag tágasnak szokott hatni, most egy szűk kis lyuk... De ura vagyok a helyzetnek...

A másik változás a hercegkisasszony személye, aki megegyévesedvén mindenféle dolgokban úgy döntött, hogy nagylány lesz. Először is elhagyta a cumit. Csak úgy. Először nem kérte az éjszakai alvásokhoz, aztán a nappaliakhoz sem. És nem keresi, nem kéri, kész, vége.

Másodszor gyalog imbolyog a játszótérre. (csak arra, ami itt van a házunknál, és arra is egy fél ráig megy, mert minden fűszálat meg kell nézni, szóval ez nem villám-rolleres Sz. tempója, még nem tudom, hogyan fogom összehangolni őket... Majd a legény ide-oda rollerezik a játszó és köztünk, míg oda nem érünk, vagy ilyesmi...

Harmadszor a szomszédban kiskutyák születnek napokon belül, ha már meg nem születtek.

Remélem, nem kap sokkot a gyerek, ha hazajön, már az eredeti kettőt se szívelte...

De várja két új könyv is, majd azokkal kiengesztelem...

2009. augusztus 4., kedd

Panka és Csiribí

Megvettem a második kötetét is a Panka és Csiribínek, a címe Tündér a biciklin.

Teljesen beleestem, pontosabban családilag beleestünk Berg Judit könyveibe, legszívesebben már a Ruminit venném, csak az nagyobbaknak való... Az első kötetet Sz. a névnapjára kapta a roller mellé, abban - Micsoda idő! - az időjárási jelenségeket vették sorra az egyes történetek, esőt, napot, havat, ködöt, ebben a másodikban a közlekedési eszközök a téma. Pásztohy Panka illusztrációi pedig megkoronázzák az egészet, annyira bájosak!

Ez az első hosszabb szöveget tartalmazó könyve Sz.-nak, amire figyel, és amit ért is. Nekem minden gyerekkori mesekönyvem megvan, szóval próbálkoztunk már népmesékkel, Mirr-murral, de azokat nem tudta jól követni, ez viszont azonnal bejött.

Szóval úgy tűnik, kinőttünk Boribonból, Babócáékból, jönnek a nagyfiús mesék :-).

Megvettem még Bálint Ágnes Tündér a vonaton-ját, mert az én kislánykori példányom valahol elveszett, alig várom, hogy Sz. hazajöjjön és együtt olvashassuk!

Mondóka 3.

Ez a kisasszony kedvence.

Magocska

Megfogtam egy magocskát,
(összecsippentem az egyik kezem hüvelyk és mutatóujját)
Fúrok neki lyukacskát,
(másik kezem mutatóujjával lyukat fúrok magam elé a földre, asztalra.)
beleteszem,
(beletevés imitálása)
Betemetem,
(előbb az egyik, aztán a másik kezemmel betemető mozdulat a képzeletbeli lyuk felett.)
gereblyézem,
(egy kezem ujjait behajlítva gereblyézek).
öntözgetem,
(öntözés mutatása.)
Megsüti a napocska,
(két kezemmel karikát rajzolok a levegőbe, felülről indul, amikor összeér, ökölbe szorítom a kezeimet egymás mellé téve.)
Kibújik a magocska,
(hüvelykujjam kibújuk az öklömből felfelé)
nő a szára,
(kinyújtom a többi ujjam, összezárom a tenyerem, és a szár növekedését utánozom velük.)
nő virága,
(összezárt tenyereim virágformán szétnyitom.)
akkor a szél megfújja,
(ráfújok a virágra.)
elrepül a magocska.
(ujjaimat mozgatva eltávolítom egymástól a tenyereim felfelé és oldalra is.)

2009. augusztus 3., hétfő

Dilemmák

Vannak dolgok, amik nehézséget okoznak nekem abból a szempontból, hogy a megtérésem előtt valahogyan vélekedtem róluk, és a megtérésem után másként kellene... Egy kevésbé lényeges ilyen a homeopátia. Sosem néztem utána igazán alaposan, hogyan is készítik ezeket a készítményeket, és máig sem vagyok benne biztos, de egy barátnőm a múltkor mesélte, hogy eléggé kuruzslás-szagú a dolog, rázogatják, és a végén megütögetik bőr tárggyal, vagy valami hasonló, ráadásul annyira nagy a hígítás, hogy képtelenség, hogy legyen még benne valami hatóanyag... És közben ott a dilemma, hogy valami, aminek OGYI száma van, és egyre elismertebb tudományág, diplomás orvosok, ápolók tanulják ki a csínját-bínját, és használják, nem lehet ekkora átverés.... (vagy de.)

A másik sokkal többet foglalkoztató dolog a homoszexualitás. Pár napja tette fel a blogjába gofri ezt a klippet. Magyar művészek fejezik ki tiltakozásukat a homofóbia ellen. Világ életemben liberális voltam, és ezen az sem változtatott, hogy már Jézust követem, nála liberálisabbat keresve se találok :-). És ezért sosem volt bajom a melegekkel. Persze a szélsőségeket és kicsapongást náluk is elítéltem, legyen annak bármilyen célja. Így már nem is olyan könnyű persze liberálisnak maradni, mert hol ott a liberalizmus, ha azt mondom, hogy kedves, monogám, meleg pár - igen, de tollboás travi - nem? Hát, persze, sehol. Szóval, nem, liberális nem vagyok, vagyis úgy vagyok, hogy öltözzön, amibe akar, csak ne lássam, a gyerekem se lássa, és imádkozom, hogy ő is megtalálja Jézust, saját magát, és az életében minél kevesebb ilyen súlyos ellentmondás legyen. És a kedves, monogám, meleg pár dolog is felvet problémákat. Bűn-e, vagy nem? A Biblia elég világosan állást foglal, abban, hogy a kicsapongást, felületes kapcsolatot elítéli. De mi van azokkal, akik stabil párkapcsolatban élnek? Élik az életüket, mint bármelyikünk, nem zavarnak senkit, legfeljebb annyit szeretnének, hogy az ő kapcsolatuk hivatalos szempontból legyen egyenértékű a heteroszexuálisokéval...

Mindenesetre össze vagyok kicsit zavarodva a téma miatt. Nem kételkedem sem Istenben, sem Jézusban, de abban, hogy az emberek jól, vagy rosszul értelmezik-e az ő akaratukat, azért bizonytalan vagyok.

Egyben viszont eléggé biztos: akár bűn, amit csinálnak a melegek, akár nem, gyűlölködéssel, agresszióval nem lehet fellépni. Egy keresztény mércéje a szeretet kell legyen. Mindannyian követünk el bűnöket, hibákat, ezek megbánása mindenkinek a saját, megbocsátása meg Isten dolga.

2009. augusztus 2., vasárnap

Mondóka 2.

Gomba

Gomba, gomba, gomba,
(tenyerünkkel a fej felett kalapot tartunk)
Nincsen semmi gondja.
(kezek forgatása)
Ha az eső esik rája,
(eső mutatása: kezünket magasra emeljük, majd ujjainkat mozgatva lassan egyre lejjebb eresztjük)
nagyra nő a karimája.
(karima rajzolása a fejünk köré a levegőbe)
Az esőt csak neveti,
(két mutatóujjunkkal szánk sarkait felfelé, mosolyra húzzuk)
van kalapja teheti.
(kezeinket a fejünkre tesszük.)

Élni jó, még a nehézségek közepette is

A házunknál lévő játszótérre, délelőtt jó menni, mert olyankor kevesen vannak, és azok is inkább kicsi gyerekek. Délután más játszókra járunk, ahol szintén többen vannak, de nem olyan zűrösek, mint az a csapat, amelyik a miénkre jár, illetve nagyobb területű játszón azonos számú gyerek jobban eloszlik, a mi játszónk meg icipici.

Egyik délelőtt két kisfiú járt a játszónkon egy erősen középkorú úrral, akit én a nagypapájuknak néztem. A kissrácok elevenek, mindazonáltal nagyon jólneveltek voltak, egyedül az tűnt fel velük kapcsolatban, hogy még sosem jártak itt. A férfi - roma származású - bőbeszédű, szóbaelegyedős típus, amilyennel ritkán találkozom Budapesten. Szóba is elegyedtünk, főleg a környékbeli kamaszokról, akik szétfeszítették a bezárt játszótér kerítését, meg arról, hogy se az ő, se a mi időnkben nem voltak a fiatalok ilyen céltalanok, mint ma. (Bár én utálok általánosítani, szóval a környékbeli randalírozókra gondoltam...)

Aztán egy másik nap délutánján másik játszón találkoztunk. Ott volt a felesége és a legkisebbik királyfi is, de én még akkor is inkább nagyszülőknek néztem őket.

Végül ma is találkoztunk, P. is velünk volt, Sz. meg nem, és a kibontakozó beszélgetésből kiderült, hogy ők a szülők, és van egy huszonöt éves nagyfiuk is. A három kicsi öt és fél, három, és egy éves. Egy kis Fejér megyei faluból költöztek Budapestre nem régen, eladták a nagy földet, nagy házat, és vettek itt egy kis panellakást (másfél szoba, mint a miénk), mert itt volt munka az ottani üzemek megszűntével. (A BKV-nál.)

Ami érdekes volt, és már a férfival való korábbi beszélgetéseinkből is kiderült, hogy együtt alszik az anyuka a legkisebbel, apuka a nagyobbakkal, anyuka igény szerint szoptat, és nem jár oviba-bölcsibe egyik gyerek sem.

Pedig majdnem a szüleink lehetnének. (Legalább negyvenöt évesek mindketten, de nem tudom, pontosan mennyi.)

A gyerekek kiegyensúlyozottak, derűsek, okosak, az egész családból árad a szeretet, a vidámság, jó a közelükben lenni. Egyszerű, kedves emberek, szerintem internetet nem használnak, csak valahogy ... ösztönösek.

Azt bánják, hogy a városba költöztek, hiányolják a kertet, nevetnek a pici lakáson, de mégis annyira rendben vannak. Szeretnék tanulni tőlük.

Mezítláb

Templomban voltam. Nem úgy, mint múlt hétvégén, amikor a baptista barátainkhoz mentünk, és a kisteremben hallgattam volna a kihangosítást, ha nincs ott a kettőnk három, majd Sz. csatlakozása után négy gyereke, akiktől mindent lehetett, csak befelé fordulni nem. Nem is úgy, hogy ölemben A. ficergett, majd kurjongatott, ezért ki kellett jönnöm a prédikációról, mint pár héttel ezelőtt. És nem is úgy, hogy tv-n néztem egy másik teremben, szintén A.-lel súlyosbítva. Nem így, hanem egyedül. Persze nem egyedül, hiszen ott volt a gyülekezet, de hosszú idő óta először az istentisztelet a békét, lecsendesedést, figyelmet jelentette számomra. Ami rám is fért, mert bármennyire is élvezem ezt a nyarat, a gyerekeimmel töltött értékes időt, néha szükségem van rá, hogy nélkülük lehessek, magamra figyelhessek.

Az a lány prédikált, aki a baba-mama klubba hívott. Bátor, friss hangú, szép beszéd volt, nekem kicsit szokatlan, aki alaposan hozzászoktam a mi lelkésznőnk fordulataihoz, témájához, de jól esett a tisztasága, egyenessége, ahogy a másféle énekek is, amiket énekeltünk. A világosságról volt szó az efézusbeli levél alapján. (Ef. 5, 6-11) És amikor kijöttem frissen, megtisztulva - annak ellenére, hogy nagyon meleg volt a templomban -, úgy éreztem, tényleg világítok, ahogy a prédikáció is szólt.

Elindultam a villamosmegállóhoz, és láttam, hogy éppen elmegy a villamosom, de mivel úgyis csak két megállónyira lakunk, hát elindultam gyalog. És akkor pár lépés után az ünneplős szandálom nemes egyszerűséggel elszakadt. Először csak az egyik pánt a háromból, aztán még egy, én meg vagy száz méter leszakadt pánt lifegtetős klaffogás után egyszerűen kibújtam belőle. Beljebb mentem egy utcányit a forgalmas Bánkút utcáról, és sétáltam hazafelé az út közepén mezítláb, a kedvenc madeira blúzomban, egyik kezemben az énekeskönyv, másikban a szétszakadt szandáll, pörgettem magamban a lány szép szavait, az énekeket dúdoltam, és olyan rendben volt minden. Itthon várt a család, P. előkészített nekem mindent az ebédfőzéshez, Sz. csacsogott az utazni indulók izgalmával (Szegeden tölt egy egyke-hetet anyósoméknál, most vitte ki P. a vonathoz apósomhoz), A. úgy bújt hozzám, mintha nem másfél órája, hanem legalább másfél hete nem látott volna. Megmostam a lábam, letisztítottam magam immár nem csak képletesen, és most minden nagyon jól van. Szép vasárnapot mindnyájatoknak!

1. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, Ki feltámadsz új világgal, És megáldasz minden jókkal.
2. Te vagy nékünk egy reménységünk, Isten előtt közbenjárónk, Szép koronánk, ékességünk.
3. Világosítsd a mi szívünket, Ismerhessünk meg tégedet, Tanulhassuk szent igédet!
4. Az ördögnek csalárdságától, Lelki-testi nyavalyától, Őrizz hamis tudománytól,
5. Az Atyával és Szentlélekkel Hogy tégedet tiszta szívvel Mindörökké áldjunk! Ámen. (485. dicséret)

2009. augusztus 1., szombat

Mondókák 1.

Sz. fejlesztéséhez rengeteg verset, mondókát tanultam, tanultunk. Ezek egy része ún. "mutogatós". A kiscsaj is imádja őket. Mivel az első babás barátnőim folyton ilyenekért rágják a fülem, gondoltam, hátha másnak is hasznos lesz, szóval párnaponta leírok ide egy-kettőt instrukciókkal.



A mai egy reggeli köszöntő.



Hüvelykujjam korán kelt,

(magunk elé emelt, tenyérrel kifelé néző öklünkből a két hüvelykujj kinyitása.)

ablakokon kopogott,

(kopogtató mozdulat.)

a négy szomszéd kiugrott,

(másik négy ujj hirtelen kinyitása.)

köszöntötték: jó napot!

(a négy ujj behajlítgatása a sor ütemére.)

Tíz étel

Most, hogy végre öt percnél többet blogolni is van időm, és befejeztem a napok óta apránként születő előző bejegyzést, bemásolom ide is, a Náncsi felhívására írt listámat.

Szóval tíz étel, amit ennék, ha tudnám, hogy az az utolsó:

1. Nagymamám féle rántott hús. (Én nem tudom, mit csinált a bundájával, de soha azóta nem ettem olyat... Anya szerint sajtot reszelt a tojásba, de hiába csináljuk úgy, akkor se olyan...)
2. A mamám tizenöt hozzávalóból készült rakott zöldségje.
3. Tatárbifsztek.
4. Natúr pulykamell rokfortmártással (minden családtagom utája a penészes sajtokat...)
5. Marhahúsleves velőscsonttal
6. Velő pirítóssal :-).
7. Csirkesaláta.
8. Juhtúrós és káposztás sztrapacska összekeverve - és sok-sok szalonnapörcike...
9. Tejfölös gomba nokedlivel.
10. Spenót - ahogy a nevelőmamám csinálja.