2009. november 15., vasárnap

100. bejegyzés...

... amiben semmilyen különlegesről nem tudok beszámolni, viszont kicsit (?) túl sok hányásról esik benne szó... És amit teljesen át kellett javítanom igeidő szempontjából, mert jó része múlt idő lett, annyi ideig írtam :-)))

A gyerekek folyamatosan betegek voltak. Sz. egy hétig náthás, egy hétig nem mióta ovi van, aztán A.-n ahogy írtam, a tüszős mandulagyulladás után kijöttek az MMR mellékhatásai, épphogy elmúlt a mandulagyulladás miatti negyven fokos láz, már jött az oltás miatti. (Valahogy éreztem, hogy lesz vele valami, pedig Sz-nak semelyik oltástól nem volt baja, mégis úgy éreztem, hogy kapóra jön, hogy Sz. köhög, ezért nem tudok lemenni velük egészséges rendelésre, de a mi végletekig szabálykövető védőnőnk már két hét nátha miatti csúszás után felhívott, hogy reméli, hogy jövő héten már nem lesz semmi gond, és be tudom adatni... Így három hét csúszással, de megkapta az oltást A., és meg is lett az eredménye...) Közben Sz. beszedett egy enyhébb hányós vírust, amit aztán A. is elkapott, miközben még eleve rosszul volt az oltás miatt. Vasárnap éjjel rengetegszer hányt, vagy volt hányingere, másnap egyáltalán nem fogadta el a cicit (gondolom, mert a visszahányt cucc főleg anyatej volt, mást nem evett, csak vizet ivott), estére már majd szétdurrantam, ráadásul alig sikerült elaltatni cici nélkül...


Nem aludtam másfél hetig, éjjelente vagy hányó gyereket vigasztaltam, vagy hűtő fürdettem, maratoni szoptattam, majd én is elkaptam a hányós vírust, ezt nem részletezem... hajnalonta sikerült két-három órát egyben lehúznom... Amikor aludhattam volna, nem tudtam, mert vártam, mikor melyik ébred valamivel... nappal kóvályogtam, és azon morfondíroztam, hogy mi lesz még decemberben, januárban, februárban, meg főleg kora tavasszal, amikor Sz. legkeményebb betegségei szoktak lenni, és erősen fontolgattam, hogy kivegyem az óvodából a gyereket, vagy a délutáni programokat mondjam le (az egyik egy tstgm torna, szóval nem kéne, a másik a hittan, amit szintén nem kéne, főleg, mert végre, ha megkérdem, hogy miről beszélgettek, már rá szokta vágni, hogy Jézusról, az énekeket is dúdolgatja, és Noé bárkáját épít Duplóból...) Szóval, nem mondjuk le a programokat, viszont gyalog fogunk járni oviba, mert rosszul vagyok a buszoktól, a beteg emberektől, meg a rettenetes sofőröktől. Aztán már azon is aggódtam, hogy mi lesz, ha A. elválasztja magát pont a betegségszezon elején, de reménykedtem, hogy pár nap alatt elmúlik ez a sztrájk, el is múlt. Rosszul éreztem magam, mert nem voltam istentiszteleten, vagy bármilyen más alkalmon már hetek óta. (Ráadásul két hete mehettem volna, de végül csak a fiúkat küldtem el, mert A. annyira nyűgös volt, hogy nem lett volna türelmem hozzá, és úgyse tudtam volna figyelni a tévére tőle, hát, inkább sétáltunk egyet.)



De mindez elmúlt, és azért annyira nem is volt vészes (kivéve a napot, amikor annyira leterített a vírus, hogy csak feküdtem egész nap (vagy a WC-n voltam ilyen-olyan okokból...)


És közben olyan büszke vagyok, mert Sz. időközben remekül megtanult biciklizni (kivéve az elindulást, ahhoz valamiért nagyon kellek neki, pedig szerintem simán menne az is.) Pénteken este ketten lementünk, még nyavalygott, hogy ő nem tud egyedül, miközben már simán kanyarodott, és egyáltalán nem fogtam (valószínűleg még gyengécske volt a hányósdi után, és hamar elfáradt, azért nyígott), aztán szombaton, amikor P. dolgozott, mivel A. nem volt lázas, lementünk úgy, hogy A. a nemrégen beújított babakocsiban jött, és a srác valahogy ráérzett egyik pillanatról a másikra, elmúlt az aggodalma, és úgy tekert, mint az őrült. Azóta árkon-bokron, repedésen, döccenőn teker, bevallom, jobban biciklizik, mint én, aki máig is inkább a nem tud biciklizni kategóriába esem, sosem fogom igazán magabiztosan érezni magam a drótszamáron, mégha vannak is nagyon jó biciklis pillanataim... De elindulni csak úgy hajlandó (vagy tud), hogy megfogom a derekát, felteszi mindkét lábát a pedálokra, kicsit meglököm, és elteker :-).

Gyönyörű leveleket gyűjtöttünk egy közeli juharfa alól, aztán itthon satíroztunk róluk zsírkrétával (Sz. szerint varázsoltunk :-))

Sz. a héten közölte, hogy a dinoszauruszok kihaltak, ma mozdonyok élnek :-). Aztán ma módosította, hogy a dinoszauruszok kihaltak, ma már csak robotdinoszauruszok élnek. :-))

A. minden rossz közérzet mellett is annyira tündér volt, a lázat is hősiesen viselte, olyan hálásan szállt be a hűtőfürdőbe (persze előtte üvöltött), és ahogy lement a láz, már jókedvű is lett, sőt aznap, amikor nem is volt lázas, csak vacakul volt a hányós vírustól, odahúzott a kádhoz, hogy ugyan fürödjünk már, hogy elmúljon a rosszullét :-))).


Egyre világosabban ki tudja fejezni magát gesztusokkal és szavakkal kombinálva, bár olykor a vevő oldal bénázik, például múlt héten, Sz. délelőtt oviban volt kedden-szerdán, mi itthon voltunk Gryllus Vilmost hallgattunk, a biciklis albumot. Lassan indulni készültünk Sz.-ért, kimentem a fürdőszobába fogat mosni, hallottam, hogy jön a lányka, már nyomtam is a fogkrémet a fogkeféjére, aztán kissé meglepődtem, amikor egy takaróval a kezében érkezett, aminek a csücskét a kezembe nyomta, és nem fogadta el a fogkefét sehogy. Értetlenül álltam, hiába nyomatékosította a takaró még több részének kezembe gyömöszölésével mondandóját, és nézett rám úgy A., hogy "Hülye vagy? Nem érted?" Aztán amikor kimentem akkor hallottam, hogy a Tea című dal szól, és akkor leesett. Mert az előző, a Zivatar volt, amire mindig sátrat kell építeni Sz.-nak a takaróból, ahová mindenkinek be kell bújni az eső elől - csak én nem hallottam...

Az önérzete meg ugyancsak rendben van: a múltkor rászóltam valamiért, hogy: Nana! - erre visszaszólt határozottan: Nem nana!

Mostanában amúgy is vannak már földrefekvős hisztik, meg gyakori nyavalygás, ha Sz. hozzányúl valamijéhez - teljesen másolja a bátyja reakcióit, de így legalább elé is tükröt tart, egész jól sikerül már beszélni Sz.-csal erről, bár gyakorlati megvalósulás még nincs.


Szóval mint mifelénk általában, inkább jó, még akkor is, ha éppen kicsit rossz, különben is mindjárt Karácsony! (amire idén már semmit sem tervezek el, ami a programokat, műsorokban részvételt illeti, mert úgyse úgy lesz, de azért nagyon várom :-))

Amennyire volt domináns az ünnepben gyerekkoromban az ajándék és a rengeteg evés, a mi saját karácsonyaink már másmilyenek, persze van ajándék a gyerekeknek (egymásnak csak apróság), de az ünnep lényege, hogy Isten a Földre küldte a fiát nekünk. Sz. is nagyon szereti a karácsonyi történetet, bizony év közben is sokszor kell azt mesélni neki :-).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése