A fiam 2003 novemberében született. Egészségesen fejlődött kb. egy-másfél éves koráig, legfeljebb kicsit érzékenyebbnek, zárkózottabbnak tűnt más gyerekeknél. Két éves kora körül már egyértelmű volt, hogy a beszédfejlődésével gondok lesznek, de akárkitől kértünk segítséget, mindenki türelemre intett. Így csak három és fél évesen kezdődött a fejlesztése. Alább kiteszek pár linket, ahol mi segítséget kaptunk.
Az első próbálkozásunk a XV. kerületi logopédia csoportban volt (jelenleg Mozdonyvezető Óvoda 7-es csoport, ide jár most Sz.), kiscsoportos óvodai beiratkozáskor, ahonnan elirányítottak bennünket az Országos Beszédvizsgáló Központba. Itt éppen a beiskolázás előtti nagy hajrá volt, nem tudtak fogani, de továbbküldtek egy külsős munkatársukhoz, Melegné Steiner Ildikóhoz az Elte-Bárczi Gyógypedfőisk. gyakorló ovijába. Itt korai fejlesztés is volt, és miután elvégezték a vizsgálatot, ide jártunk egy évig. Ebben az időben hallottunk Kulcsár Mihályné Panni néniről, akiről csak szuperlatívuszokban beszélhetek, és akihez szintén elkezdtünk járni párhuzamosan a heti két korai fejlesztéssel. (Ekkor már négy éves volt Sz.). Mivel a hagyományos óvodai keretek között nem boldogultak Sz.-csal, és a három helyre járás is eléggé felemésztette az energiáinkat, jelentkeztünk a kerületi logopédiai ovis csoportba is, ahol most kezdi a nagycsoportot Sz. (és a második évét itt.)
Az egészben az a legnehezebb, hogy a fejlesztést minél hamarabb el kellene kezdeni ilyen gyerekeknél, ehhez képest csak öt-hat évesen kapnak észbe a pedagógusok, szülők. Se a gyerekorvosok, se a védőnők, se az óvodapedagógusok nincsenek felkészítve rá, hogy mire figyeljenek, ahogy nincs megfelelő háttér sem, hogy minden gyerek időben részesülhessen korai fejlesztésben.
Isten éltesse Sz.-t nagyon sokáig, boldog 6. szülinapot!
VálaszTörlésKöszi :-).
VálaszTörlésTank? Vagy elefánt a kigyó hasában :-) Boldog szulinapot.
VálaszTörlésNem, ez természetesen egy mozdony :-). Nem igazán tudja, mi az a tank, bár az apjának van egy pár az ólomkatonáihoz... Köszi :-).
VálaszTörlésIsten áldását kivánom kisfiadnak! Ügyesen rajzol:).
VálaszTörlés