2009. november 9., hétfő

Radnóti

Ó volt az első "komoly" kedvenc költőm. Tizenhárom évesen a Nem tudhatommal nyertem egy szavalóversenyt. Nem tudom, értettem-e, de egy Radnóti és József Attila díjas előadóművész lányának muszáj volt korán komoly verseket szeretnie, és nem is bánom, mert tartást adott, gondolkodásra serkentett. Aztán pár évig nem is tudtam kijönni a hatása alól. Akkor már inkább az eclogákat szerettem. Érettségi előtt az élete tragédiája miatt már jobban érdekelt az ember, aki a versek mögött van, az a szelid, okos tekintetű fiatal férfi, aki a régi fotókról ránk néz, borzongató volt a tudat, hogy fiatalsága teljében miken ment keresztül, az Erőltetett menetet ezerszer végigsírtam.

Mára már nem kizárólagos kedvencem ő, hiszen tele ez az ország fantasztikus érzékenységű, műveltségű költőkkel, annyian vannak, akik rengeteget adtak, adnak nekem, de mégiscsak ő az első...





3 megjegyzés:

  1. Igen, igen, nekem is Radnóti volt az első kedvencem, és szintén 13-14 éves koromban.
    Örültem ennek a posztnak:)

    VálaszTörlés
  2. Én Radnótit is 20on évesen fedeztem fel.. :S
    Mostanában Sík Sándor írásait olvasom.

    VálaszTörlés
  3. Hát, nekem elég erős előnyöm volt a művészet-, de főleg vers-függő apámmal. Viszont a családban senkinek sem volt autója, egyik szülőm sem vezet, sosem jutott eszükbe, hogy esetleg színjátszókör helyett, vagy mellett küldhetnének kresz-tanfolyamra... Máig sincs jogsim, se autónk, és némi irigységgel olvasok az autóitokról... (Ami Budapesten nem hiányzik, de vidékre költözésről álmodunk, szóval előbb-utóbb muszáj lesz rászánnom magam). Szórakoztató bohém szülő gyerekeként növekedni, de van néhány hátránya is :-).

    Amúgy meg, ahogy verset olvasni sem késő elkezdeni bármikor, remélem, autót vezetni sem :-).

    VálaszTörlés